Magyar Tartalékosok Szövetsége Csongrád megye

Dr. Bardócz-Tódor András lemondása

Tisztelt Tagtársaim!

 

Elnökségi munkámat megválasztásom után a honvédelem ügye iránti elkötelezettséggel, a tagság érdekét mindenekfelett szem előtt tartva végeztem. Az üléseket megegyezés szerint keddi napokon tartottuk, egyéb elfoglaltságaimat ezért a hét többi napjára tettem. Nemrég országgyűlési képviselőjelöltséget is vállaltam, ami a vártnál több időmet köti le most a kampányidőszakban. Ezért írtam meg ezen a listán, hogy a választásokig felfüggesztettem az elnökségében végzett tevékenységemet.

 

Döntésemnek nem összeférhetetlenség volt az oka, hanem időm és energiám véges volta. Ezzel kapcsolatban szakjogászokkal tanácskoztam, mert más civil szervezetnek is vezető tisztségviselője vagyok. Tőlük kaptam azt a határozott választ, hogy a képviselőjelöltség ezekben a szervezetekben semmilyen összeférhetetlenséget nem jelent. Azt tanácsolták, hogy a témát ne is vigyem be az érintett szervezetekbe, mert ezzel azokat politikai állásfoglalásra kényszeríteném. Én ehhez tartottam magam, egyik szervezetbe sem hoztam be ezt a témát, és ezekben a szervezetekben továbbra sem kívánok politizálni.

 

Ugyanakkor látom, hogy munkámra az Elnökségben nagy szükség volna, mert az új elnökségnek már eddig is számos fontos döntést kellett volna meghoznia, hogy megfeleljen a legutóbbi küldöttgyűlésen kinyilvánított tagsági szándéknak.

 

Elnökségi tevékenységem felfüggesztésére vonatkozó döntésem hatása az lett, hogy az Elnökség kisebb létszámmal kell dolgozzon egy nagyon sok feladattal terhelt időszakban, hiszen tavaszra tervezzük következő küldöttgyűlésünket. Ezért ezt a döntésemet a MATASZ érdekében visszavonom.

 

A képviselőjelöltséggel járó feladatok mellett azonban nem tudnék olyan mértékben bekapcsolódni az Elnökség munkájába, nem tudnék olyan hatással lenni a MATASZ vezetésére, amilyet tőlem az engem megválasztó tagság joggal elvárhatna.

 

Ezért lehetővé téve, hogy az Elnökségbe olyan tagtársunk kerüljön, aki nálam már most többet tehet a MATASZ-ért, azonnali hatállyal lemondok MATASZ elnökségi tagságomról.

 

A választáson irántam megnyilvánult bizalmat köszönöm. A hazafias, honvédelmi nevelést mindig szívügyemnek tartottam, és annak tartom ma is. Írtam, hogy ezért is vagyok már közel 10 éve a MATASZ tagja. Én a MATASZ-nak elkötelezett híve maradok bármilyen pozícióban. A szervezet tagjaként jelenlegi korlátozott lehetőségeimhez képest is megteszek minden tőlem telhetőt a MATASZ sikeres működése érdekében.

 

Bizalmatokat még egyszer köszönöm, egyben megértésetek és döntésem elfogadását kérem.

 

Bajtársi üdvözlettel:
Dr. Bardócz-Tódor András

 

This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.