Magyar Tartalékosok Szövetsége Csongrád megye

HŐSÖK NAPJA - 2017.

Makó, 2017. május 28.

Az első világégés hőseire emlékeztek

- Vitéznek lenni nehéz, de nem lehetetlen dolog! - hangzott el vasárnap Makón a Hősök Napja alkalmából rendezett megemlékezésen. Az I. világháborús emlékmű előtt nem csupán a világégés során elhunyt helyi, hanem valamennyi áldozat előtt tisztelegtek a jelenlévők.

A Magyar Honvédség és az önkormányzat közös megemlékezést tartott vasárnap a makói I. világháborús emlékműnél. A Hősök Napján így hajtottak fejet az első világégés valamennyi áldozata előtt. A felvezetőben elhangzott: a magyar hősök napja nem nemzeti ünnep, nem szedik piros betűkkel a naptárban, nem ünnepelni, hanem emlékezni kell rájuk, hiszen vitéznek lenni nehéz, de nem lehetetlen.

Kotormán István református lelkész-igazgató áldást mondott, a József Attila Gimnázium egyik diákja, Sipos Maja Flóra pedig verset szavalt. Ezt követően katonai tiszteletadás mellett helyezték el az emlékmű talpazatánál az emlékezés koszorúit, virágait, illetve gyertyát is gyújtottak a jelenlévők.

Az 1920-as évek eleje óta a magyar hősök napját minden esztendő májusának utolsó vasárnapjához kötik. Így Makón is ekkor tartották ezt a megemlékezést, melyen a Csongrád megyei kormányhivatal kormánymegbízottja is beszédet mondott. Juhász Tünde gondolatait itt találja:

Makóról 8500-an vonultak be és harcoltak 1914-től 1918-ig a különféle hadszíntereken. Közülük 1200-an sohasem térhettek haza. Nekik állít emléket a városközpontban mind a mai napig álló szobor, melynek kövére a nevüket is felvésték. Farkas Éva Erzsébet polgármester is felszólalt a megemlékezésen, melynek egy részletét tőle itt hallja:

 

A megyei kiemelt Hősök napi megemlékezésen rést vettek a Régió a megye Állami, Katonai és Társadalmi szervezeteinek vezetői. A Magyar Tartalékosok Szövetségét Fróman Gábor t. mk. őrnagy megyei alelnök képviselte. A tudósítást a www.promenad.hu hírportáltól vettük át.