Magyar Tartalékosok Szövetsége Csongrád megye

Vízi járőrök a déli határnál

 

Szeged, 2020. 05. 22. 

 

Rohamcsónakos vízi járőrözési feladatot kezdenek a Magyar Honvédség katonái - rendőrökkel együttműködve - Csongrád és Bács-Kiskun megyében.

 

 

Déli határainknál kisebb szakaszokon a természeti adottságok miatt nem lehetett Ideiglenes Biztonsági Határzárat telepíteni. Így Csongrád megyében a Maros-folyó hét-nyolc kilométeres szakasza, Bács-Kiskun megyében pedig a tápcsatorna öt kilométeres szakasza viszonylag könnyebb határátlépési lehetőséget jelenthet az illegális bevándorlók számára. A folyamatos vízi járőrözési szolgálatnak köszönhetően viszont vissza lehet szorítani ezt a jogellenes tevékenységet.

 

Vantal Zsolt ezredes, az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék parancsnoka elmondta: a vízi járőrözés mind az illegális bevándorlók felderítésében, mind az elfogásában segítséget jelent. „A rohamcsónakos járőr egy katonából és két rendőrből áll. A nap huszonnégy órájában látják el feladatukat. Természetesen rendelkeznek az éjjeli szolgálatellátáshoz szükséges eszközökkel is, miként maximálisan figyelünk a járványügyi szabályzók betartására is” – fogalmazott az ezredes. Hozzátette: igen jó az együttműködés a Magyar Honvédség és a rendőrség között, és az eddigi negatív tapasztalatok azt bizonyítják, hogy szükség van a járőrözésre.

 

A szolgálatot az MH 5. Bocskai István Lövészdandár és az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái látják el.